A Papuk-hegység (Horvátország, Szlavónia) csodálatos táj, tele szép, magyar várakkal. Központi része természetvédelmi terület (és geopark) Park prirode Papuk néven. Sokáig elzárta előlünk a nemzetközi politika, majd a háború. Most viszont már szabadon mehetünk oda, tulajdonképpen veszélytelenül túrázhatunk, nehézséget legfeljebb a megfelelő térkép beszerzése jelenthet, de ez a helyszínen megoldható.

Marad még az információ hiánya. A Horvátország útikönyvek rendszerint csak a partvidékkel és Zágrábbal foglalkoznak, Szlavóniából jó, ha egy két várost említenek. A vidék, s benne a magyar történelem kis színes mozaikdarabkái nem ütik meg a mértéket.

Na, hát nálunk most megütik, sőt, hosszasan püfölik a mértéket: a Papuk-hegység központi részének a várairól fogok mesélni. Meg egy kicsit másról is...

Raholca vára (Ružica grad)

Orahovica (Raholca) főutcáján végigmenve a Duzluk/Jezero táblákat kell követni, ami nem nagy nehézség a Pozsega (Kutjevo) felé vezető főúton, majd Duzluk településrész közepén lesz az elágazás jobbra, a Jezero-hoz. A strand nagy, igyenes és baromi jól néz ki. Az öltözőkabinok a drávaszabolcsi határátkelő sorompójától 56,5km-re találhatók, szóval ez igazán nem távolság Magyarországtól.

A tótól a jelzett turistaúton percek alatt a várhoz érünk. Gyönyörű vár. A magyar történelembe Raholca váraként írta be a nevét. Újlaki Miklós erdélyi vajda és macsói bán építtette az 15. sz. második felében. (Várpalota várához hasonlóan). Mátyás az erdélyi vajdaságot ugyan elvette Újlakitól, megtette viszont Bosznia királyává, ami – tekintve, hogy déli határunkat ekkor Jajcéig kitoltuk – nem csak hangzatos címet, de vagyont és hatalmat is jelentett.  

S valóban: ha a mellékelt képre tekintünk, megállapítható, hogy a nem kis alapterületű várat egész jól sikerült palotával kitölteni itt is. Szembeötlő a déli oldal 11 lőréses nagy rondellája és a palota déli falát képező max. 9m falvastagságú ún. sarkantyú. A fotón a rondella nagy részét sajnos lomb takarja.

A várat a horvátok Ružica grad névvel illetik, nem elhallgatva, hogy ez ugyanúgy a Raholca név szlávosítása, mint a község Orahovica neve (az orah szó jelentése dió, a ruža: rózsa).
 

Raholca várának rekonstrukciós kísérlete

A törökök bejövetele előtt egy rövid időszakban, érdekes személyek és események kötődtek a várhoz. Újlaki Miklós fia, a nagyhatalmú Újlaki Lőrinc (szláv neve Lovro Iločki) 1493-ban kölcsönös örökösödési szerződést kötött Szapolyai János magyar nádorral (akinek szintén van egy jó nagy vára a Papuk átellenes sarkában: Kővár, azaz Kamengrad). Ez a szerződés kifejezetten Jagelló II. Ulászló király ellen irányult, mivel a fennálló törvények szerint, a fiúörökös nélküli családok birtoka a királyra szállt volna. A király ezért háborút indított Újlaki Lőrinc ellen. A királyi sereget bélteki Drágffy Bertold erdélyi vajda vezette. Mielőtt a királyi csapatok elfoglalták volna Újlak (Ilok) várát, Lőrinc Raholcába szökött, ám 1495-ben Raholcát is elfoglalták, mégpedig Branikovics György szerb despota vezetésével. Ám Újlaki Lőrinc még idejében megszökött. A király és Újlaki között közvetítőként fellépő Szapolyai Jánosnak köszönhetően, Újlaki Lőrinc később visszakapta Raholca várát, ami 1524-es haláláig a tulajdonában is maradt.
 

Miután Újlaki Lőrincnek nem volt fiúörököse, második felesége, Bakóczy (Bakics) Magdolna, másodszor is férjhez ment, mégpedig Marót várának (a vár a mai Szerbiához tartozó, dél-szerémi település közepén volt) elvetemült és rosszhírű urához, a mohácsi csatában elesett Móré Fülöp pécsi püspök fivéréhez, Móré Lászlóhoz, akit ha máshonnan nem, hát az Egri csillagokból mindenki ismer, csak azt nem tudja, miért volt ő az első számú közellenség?
 

Móré László ezzel a „csalással” hozzájutott Újlaki Lőrinc minden birtokához. Ezért hosszan tartó pereskedésbe került Szapolyai rokonságával, melyből végül is szerencsésen keveredett ki, ugyanis Újlaki Lőrinc minden szlavóniai birtokát ő kapta meg, míg Lőrinc magyarországi birtokai a királyi kincstárra szálltak. Az 1526-os mohácsi csata, majd Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd közti dinasztikus háború után, Móré László Ferdinánd pártjára állt. A trónharcok ideje alatt, a szlavón nemesség kölcsönösen rettenetes pusztítást hajtott végre egymás birtokain, de Móré még közülük is kiemelkedett kegyetlenségével, annyira, hogy azt nem csak Szapolyai, hanem Ferdinánd is zokon vette. Ezért Szapolyai serege először a magyarországi Várpalota várában fogta ostrom alá Mórét, aki a lángba borult falakon leereszkedve sikeresen Raholca várába szökött. Szapolyai serege utána sietett és ostrom alá fogta Raholca várát, majd a falak részbeni romba döntése után el is foglalták azt. Ám Mórénak innen is sikerült megszöknie, így az ostromlóknak csak az egyik fiát és az egyik leányát sikerült rabságba vetniük.  
 

Móré azonban nem sokkal ezután visszatérhetett Raholcára, amit a győzedelmeskedő Ferdinánd pártiaknak köszönhetett. Azt is tudjuk, hogy 1536-ban, amikor a Dilj hegység őrzésével megbízott viszálykodó horvát sereg, a törökök Bród elfoglalására indított erős támadása miatt Nekcse és Raholca irányába menekült, a menekülőket üldöző, akkor még bég rangot viselő Jajapasics Mehmed pasa, ostrom alá fogta Raholca várát is, amit sikerült Móré katonáinak megvédenie. Ekkoriban Móré László, Ferdinánd egyik könnyű lovascsapatának a parancsnoka volt, de sorsát nem kerülhette el. Miután 1542-ben Tardics Murát bég meglepetésszerűen elfoglalta Raholca várát, Mórénak megint csak sikerült megszöknie, de egy török akindzsi (portyázó könnyűlovas) csapatnak sikerült őt a Dráva mentén utolérnie, ahol rabságba ejtették, majd Isztambulba szállították. Móré László isztambuli fogságában török hitre tért, így az egyik fia, még a Török Császárság kapudán pasájává (tengernagy) is válhatott.

Kb. a kép közepén, a horizonton a Szársomlyó emelkedik, a Villányi-hegységben

Egy falatnyi Mecsek a várudvaron. Jakabhegyi homokkőből készült malomkerék. Kővágószőlősön és Kővágóttőttősön bányászták és készítették a középkortól a közelmúltig. Nem tudtam felemelni, pedig lehet, hogy Móré alatta rejtette el a kincset, amiért már soha nem tudott visszajönni... 

Raholcai Óvár (Stari grad)

Raholca várától kb. másfél órás út vezet a Krndija egyik északi mellékgerincén, kb. 700m magasságban álló Óvárhoz (Stari grad). Ez egyébként ugyanaz a jelzett út és ugyanaz a gerinc, amelyiken a raholcai alsóvár is állt, a jelzés ennek először a nyugati, majd a keleti oldalán megy fel a Kapavac és az Óvár közötti nyeregig. Innen lehet felmenni az Óvárhoz. A vár egy hatalmas és barlangokban gazdag mészkősziklán áll. A sziklák északi pereméről szép kilátás nyílik a Papuk-csúcs (953m) és az Ivačka glava (913m) felé. Ezek a kép közepén a legtávolabbi, legvilágosabb részek. A bal szélen is felsejlik egy távoli csúcs, ez a szintén szlavóniai Psunj-hegység Brezovo polje (Nyírfás mező) nevű 984m-es teteje.

Egy kis segítség: a fehér pomponos a Papuk, tőle balra az Ivačka glava.

A Kapavac (792m) a Krndija legmagasabb csúcsa. (A Papuk keleti harmadát a Kapavactól kezdve Krndija-hegységnek nevezik, minden különösebb indok nélkül. Ezt sem komolyabb hágó vagy egyéb morfológiai, földrajzi ok, sem pedig a geológiai felépítés nem indokolják; ugyanabból a mészkőből áll, mint pl. a Papuk-csúcs. Számomra ez olyan, mintha a Mátrában azt mondanánk, hogy az Oroszlánvártól keletre már nem Mátra, hanem mondjuk Rődner a hegység neve. Vagy, hogy combközéptől lefelé én nem én vagyok, hanem az már másvalaki. Na, mindegy. Ha nekik Krndija kell, hát legyen Krndija.) Ez a csúcsa, tévétorony áll rajta (ahová nem lehet felmenni), meg földmérési jel. A Mecsek és a Villányi-hegység felé pazar kilátás nyílik tiszta időben.

A Kapavac ősszel

Óvárnál vagyunk. Az Újlakiak ősei építették (valószínűleg Kont Miklós) a 13-14. sz. fordulóján, kimondottan katonai célzattal. Ez amolyan menedékvár (refugium, mentsvár) lehetett. Sehonnan nem látható, nehezen megközelíthető, de vész esetén sokan elférnek benne. Nagy tömegű falai hosszan húzódnak, sehol egy bástya, lakó- vagy őrtorony. A 20x80 méteres, téglalap alakú, belső falakkal 3 részre osztott várat a szakirodalom a mecseknádasdi Réka-várhoz hasonlítja. Egyszerűségében mindenképpen hasonló, míg azonban ott a falmaradványok jó, ha térdig érnek, itt több méter magasak.

Óvár (mely addig nem volt ó-, hanem ő maga volt „Raholcza” vára) a lenti várpalota 15. századi megépülésével jelentőségét és funkcióját vesztette, azóta az enyészeté. Őrsége sem volt, el sem foglalták, mert minek? Óvár (Stari grad) romjaiban is szép, és izgalmas, sziklás-barlangos helyen van, mint említettem, valahol 700m magasságban.

Raholca vára az Óvár oldalából, az erdészeti útról.

Az Óvártól célszerű - mert ez is szép, - nem a jelzett úton, hanem a gerinc olykor sziklás élén futó ösvényen visszamenni az alsó várhoz, illetve a duzluki tóhoz.

A raholcai óvárhoz más úton is eljuthatunk, fárasztó túra nélkül, az Orahovica-Kutjevo(-Pozsega) műút nyergéból nyugat felé induló turistaúton, nagyjából szintben haladva. Előbb azonban érdemes egy kis kitérőt tenni a hágó alatt, az országúttól kb. 1 km-re található Szent Miklós kolostorhoz.

Szent Miklós kolostor (Manastir Sv. Nikole / Manastir Orahovica / Manastir Duzluk / Samostan Orahovica)
 
Szerb ortodox kolostor ez, ami a szín horvát vidéken legalábbis meglepő. Egyszerűen csoda, hogy sem 1940-45-ben sem 1991-95-ben és azóta sem gyútották fel! Sőt, jelenleg éppen felújítják, amely gesztus – gondolom – az uniós csatlakozásnak szól. (Dalmáciában 5 éve gyújtottak fel egy szerb kolostort.)

Itt egyébként eredetileg egy, a középkorban „Remeta” néven emlegetett Ágoston rendi kolostor állt, amely a török időkben elpusztult. 1735-ben telepedett a romok közé és építette újjá a kolostort a görögkeleti egyház.  

A kolostor nem látogatható, de békeidőben az archimandrita (rendfőnök) ki szokott jönni egy üveg pálinkával a békésebb kinézetű hátizsákosokhoz, egy kicsit beszélgetni.

A kolostor a Péter-hegy és a Kapavac közötti nyeregből

Turkovich-kastély (Dvorac Turkovića)

A következő látnivaló Gotó-n (Kutjevo) a Turkovich-kastély. Vannak országok, amelyeknek a történelmét el lehetne küldeni egy SMS-ben, s vannak helyek, épületek, amelyekről meg oldalakat lehetne írni. Ez ilyen hely. De azér’ megpróbálom magamat visszafogni.  

Kutjevo nevének hallatán a magyar embernek – ha járt már arra – a jóféle fehérborok jutnak eszébe. Egy horvátnak Kutjevo a mintagazdaság szinonimája. Az itteni virágzó, példás gazdálkodás korszakait (a ciszterek, a jezsuiták és a Turkovichok alatt), a jószág hanyatló és pusztuló csődkorszakai követték (a törökkorban, a XIX. században és a XX. század második felében). 

A ciszterciták kolostorának 1232-es megalapításával, kezdődött Kutjevo és a kutjevoi uradalom ismert történelme. A zirci cisztercita kolostor tizenkettedik apátjának megbízásából alapították a kutjevoi kolostort (apátságot), mely a „dicséretre méltó Pozsegai Völgységben” található. A régi, 1232-es okiratban, a kolostort, Abbatia Beatissime Virginis Marie Vallis honesta de Gotho -nak nevezik. A XV. században, a templom kegyuraként említik meg, Garai László feleségét (1460.) és Újlaki Lőrincet (1493.). A török veszély miatt, 1529-ben, a ciszterek felhagyták Kutjevot, amit a török 1536-ban el is foglalt és feldúlták a ciszterek kolostorát és templomát. A törökök 150 éves uralmának végeztével, 1686-ban, lezárult Kutjevo középkori története is. 

1698-ban, jezsuiták jöttek Pozsegába, ahol általános iskolát és gimnáziumot kívántak létesíteni. I. Lipót király a kutjevoi javakat odaadományozta a pozsegai Jezsuita Társaságnak, hogy a birtok jövedelméből tartsák fenn a pozsegai gimnáziumot. Miután II. József király nem csak a jezsuita, hanem a többi egyházi rendet is feloszlatta, az összes javaikat lefoglalta és a hasznosításukra hitbizományi alapítványokat hozott létre. Horvátországban ez a „Horvát-szlavón oktatás alapítvány” lett, melyet 1880-ig a magyar kincstár, aztán a zágrábi Nemzeti kormány irányított. A jezsuiták kutjevoi birtokát 1882-ig az Oktatási alapítvány igazgatta, mely a birtokot gyakran zálogba adta.
 
A zágrábi Nemzeti kormány határozata alapján, a kutjevoi javakat, az 1882-ben megtartott nyilvános árverésen eladták, a károlyvárosi Turkovich Vencelnek és Türk Ferencnek. Hatvanhárom év alatt, a báró Turkovich család, felemelte a kutjevoi jószágot, ami a birtok történetének a legvirágzóbb szakaszát jelentette. A gazdasági virágzást az I. világháború szakította félbe, majd a II. világháború és az azt követő új politikai lehetőségek, melyek a birtok szocialista mezőgazdasági szövetkezetté való átalakításával, az uradalom végét jelentették.
 
A mai kutjevoi kastély a cisztercita apátság romjain kialakított, néhai jezsuita épületegyüttes részét képezi, mely a kolostor templomból, a rezidenciából (a későbbi kastély), továbbá, gazdasági épületekből és kertekből állt. Ezt az épületegyüttest, az 1660-as és az 1700-as jelentést romként említi meg, melynek a legépebben maradt része feltehetően a borospince volt. A jezsuiták, 1704-ben kezdték kitisztíttatni a romokat, hogy felújíthassák az ősi cisztercita templomot. Az 1721-es esztendőben kezdték felépíteni a régi romjain az új barokk templomot, és vele egy időben a kastélyt, valamint a fennmaradó gazdasági épületeket, így aztán az egész épületegyüttessel, 1735-ben végeztek. Az együttes, a gazdaság igazgatási központja és a jezsuiták, közeli, pozsegai kollégiumának a nyári rezidenciája lett. A jezsuiták kutjevoi épületegyüttesében barokkos építészeti gondolatokat és barokkos elhelyezésű helyiségeket találhatunk, de a középkori (cisztercita) épületmaradványok adta lehetőségekkel összehangolva.  
 
Az 1918-as esztendő októberének vége felé, az Osztrák Magyar Monarchia összeomlásának idején, a kastély kifosztották és felgyújtották: a kastély csatlakozó szárnyai romba dőltek (a nyugatit helyreállították, a keletinek csak az alapfalai maradtak meg, kb. 1,5 méter magasságban), a déli szárny tetőzete leégett, a barokk boltozatok és a keresztboltozatok ívei beomlottak, a berendezése teljesen eltűnt. Egyedül a templom maradt nagyobb károsodás nélkül. A Turkovich bárók, 1922-re a kastély egy részét lakhatóvá tették, míg az egész kastély felújításával 1925-re végeztek, de a főhomlokzatokat leegyszerűsítették és a csatlakozó szárnyakat sem fejezték be. A II. világháború után a kastélyt raktárként és hivatali helyiségként hasznosították. A kastély felújításával 1955/66-ban is kísérleteztek, de nem jártak sikerrel. Ez csak a XX. század hetvenes éveiben sikerült.
 
A kastély jelenlegi hasznosítása előttem ismeretlen, arra semmilyen tábla nem utal. Látszólag üres. De legalább egyben van.

A hatalmas területű birtokon a szántóföldi, kert- és szőlő-, erdő-, vadgazdálkodás mellett állattenyésztés (marhától angolnán át a szalonkáig) mindent csináltak. Építettek pl. 46 km erdei vasutat. Mivel mindebből mára csak a szőlőkultúra maradt, egy picit bővebben csak ezt részletezem, a többit nem.
 
Tehát: A kutjevoi uradalomnak 1882-ben, csak 25 holdnyi szőlője volt, amit 1906-ra, 72.6 hektárra növeltek. A szőlőket, 1896-tól amerikai vesszőkkel újították meg, majd 2 év múlva már a kordonrendszerű szőlőnevelésre tértek át. A kutjevoi szőlészetben, a 20. sz. elején, 94 fajta szőlőt termesztettek. A tőkék zöme rizlingszőlő volt, ám érdemes megemlíteni a többi, minőségi szőlőfajtát is: tramini; fehér, szürke, vörös burgundi; sauvignon; szilváni; édes zöldszilváni; rajnai rizling; korai és vörös veltelini; sárga, rozé és vörös muskotályos; merlot. Középkategóriás fajták közül, volt: leányka (plemenka?); vörös portói; kékfrankos; verdot; malbek; rozé és vörös kövidinka, stb. A négy pincészetben, 8.000 hl bornak volt helye, amit tölgyfahordókban tároltak. Az 1904-es esztendőben, betonnal körbevett, Svájcból hozatott, 525 hl-es, üvegciszternákat építettek. A kereskedelmi forgalomba hozott borokat, sötétzöld üvegpalackokba töltötték. A terület ma (Velikáig) a horvát történelmi borvidékek egyike, van borútja is. 12 évvel ezelőtt végigittam a palettát (alaposan, fenékig). Elég jó borok.
 

Pozsegaszentpéter vára (Kaštel Kaptol)

...eléggé nagy és nincs 100 méterre a főúttól. A térkép lekastélyozza, a helyszínen mindenütt „középkori vár”-ként feliratozták. A horvát szakirodalomban templomvár műfaji meghatározás is előfordul.  

A vár története a pozsegai káptalan történetével kezdődik:
 
A falu, a nevét, a pozsegai Szt. Péter társas káptalanról kapta, mely valamikor a mai várkastély romjai közt székelt (Pozsegavártól kb. 15 km-re, északra). A pozsegai társas káptalant 1221 és 1230 között alapították, a pécsi püspökség szervezetén belül. A társas káptalan (capitula collegiata) úgy keletkezett, hogy olyan papokat gyűjtöttek együvé, akik tagként, meghatározott szabályok szerint éltek. A káptalanok hites helyként is (locus credibilis) szolgáltak. A királyi rendeletek alapján a káptalanok vezették be a nemeseket vagy az egyházi közösségeket a birtokjogokba, felügyelték a pereket, megállapították és hitelesítették a birtokok közti megyehatárokat és erről okleveleket is állítottak ki, továbbá, másolták és hitelesítették a különböző okiratokat. A pozsegai káptalan kanonokjai a törökök támadásai elől 1536-ban, a levéltárat Pécsre és a Felvidékre menekítették, ami után a káptalan többé nem alakult újjá. Az archívumot a későbbiek folyamán Budapestre szállították, ahol 1960-ig őrizték, amikor is visszaadták Horvátországnak, a zágrábi állami levéltárnak.

A középkorban erődített Kaptol két részből állt. A külső vagy káptalani vár egy megerősített káptalani település volt, melynek nagyobb részét káptalani és másféle kúriák alkották. A belső vagy préposti vár romjaiban máig fennmaradt. Benne a prépost (a káptalan első méltósága, akit a pápa nevezett ki) szálláshelye volt, továbbá itt volt megtalálható a káptalan tanácsterme és a gyülekezet Szt. Péter temploma. A törökök bejövetelekor a préposti várban katonai helyőrséget helyeztek el.
 
A belsővár 1500. körül keletkezett. A maga későgót-reneszánsz eszmeisége alapján, a vár, az árkokkal övezett várak típusába tartozott (un. Wasserburg). A törökök 1537. január 15-én foglalták el Kaptolt és az övék is maradt 1687-ig. Ezen időszak alatt a kaptoli várban katonai helyőrség tartózkodott.  
 
A XVIII. század közepén a várkastélyt úgy újították fel, hogy részben kastély jelleget kapott. A várkastély déli részén lakóhelységeket alakítottak ki és ezen rendeltetése miatt hozzá is építettek és át is alakították. A várkastély déli szárnyának nyugati része már a XIX. században is romosan állt, míg a keleti része ép volt, egészen az 1943-as tűzvészig, amikor a várkastély tetőzete leégett és ezután azt elhagyták és az enyészetnek adták át. A II. világháború után kísérletet tettek a várkastély felújítására, de az kudarcba fulladt. Jelenleg csak egy jobb sorsra érdemes romantikus rom a település közepén, amelyben meglepően szimpatikus kissrácok játszanak.

Érdekes módon a település lakosságának jelentős része cseh nemzetiségű.  

Folyt. köv.

Címkék: Vártúrák Várak Szlavónia Papuk