TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link
Cím: Túra a mesebeli üveghegyekhez
Címkék: budai hegység kilátók kilátópontok
Blog Beljegyzés: Úgy látom, viszonylag kevesen írnak beszámolókat erre a fórumra. Én még új tagnak számítok, és sajna mostanában nincs időm írni, ezért most két réggebbi írásomat osztanám meg veletek. Mivel, szinte minden hétvégén túrázom valamerre, talán hamarosan összejön egy aktuális írás is. Túra a mesebeli üveghegyekhez A Budai-hegység kilátói és kilátópontjai  Sokszor jártam már a Budai-hegység különböző részein. Három fáradhatatlan túratársam, Ákos, Lackó és Vikesz kérésére most az általam legérdekesebbnek és leglátványosabbnak tartott helyeket fűztem össze egy 20 km-es körtúrára. A hó és a hideg is a segítségemre volt, hogy a srácok kellemesen elfáradjanak. Szombat reggel, tiszta, de dermesztően hidegnek tűnő időben indultunk a gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásától. Amikor kiszálltunk autóinkból, -4 fokot mutatott a hőmérő. Úgy terveztük, hogy egy 20 km-es körtúrával végigjárjuk a Budai-hegység kilátóit, szikláit és kilátópontjait.  Az előző napi havazásnak köszönhetően 10-15 cm-es hóban a Glück Frigyes úton vágtunk neki a kalandnak. A hó kellemesen csikorgott a talpunk alatt. Első pihenőnket a Határ-nyereg előtti padoknál tartottuk. Egy-egy szendvics és egy kis tea után továbbra is az OKT-n ballagtunk. Megnéztük Mátyás Király vadaskertjének emlékművét, majd a nyereg után a S jelzésen vágtunk neki az Újlaki-hegy felé vezető emelkedőnek. Az első szakasz a Szépvölgyi útig kellemetlenül meredek volt, de viszonylag rövid, így nem okozott gondot. Innen már kellemesebb volt a „séta”. A sziklás ösvényen hamar elértük a csúcsot (448m). A hideg miatt nem időztünk sokat, pedig a panoráma miatt lehetett volna. -Egy korty forró tea és irány a következő hegy!- Negyed óra alatt el is értünk. A Hármashatár-hegy (495m) tetején volt a II. világháborúban a magyar ütegek légvédelmének egyik pontja. A betonbunkerek ma is meg vannak. A gyerekeknek nagyon tetszettek az építmények. Csak a korai sötétedés említésével tudtuk rábírni őket az indulásra. Hosszú ereszkedés következett egészen a Fenyőgyöngyéig, ahol ismét kereszteztük a Szépvölgyi utat. Ott nem is álltunk meg, hagytuk, hogy a lendületünk fölvigyen az Árpád kilátóig. A székely stílusú kilátó 1929-ben épült fel Friedrich Lóránt tervei szerint, a 377 méter magas Látó-hegyen. Gondoltam, hogy ott sokan lesznek, de ekkora tömegre nem számítottam. Még csak december 4-e volt, de 3 mikulás és rengeteg kisgyerek nyüzsgött mindenfelé. A kis krampuszgyerekek még minket is megkínáltak szaloncukorral, bár Viktor csak a második nekifutásra járt sikerrel. Amikor a „pihenőt” építették, valószínűleg még másképp volt, de most alig pár méterre van a házaktól. Sajnos mostanra már az egész hegyoldalt beépítették. Újabb, rövid pihenő és néhány korty, most már nem túl forró tea után, jelzést váltottunk és a Z-ön a kapu alatt lefele indultunk. Gyorsan elértük a következő kilátópontokat, a Kőkaput és utána az Apáthy-sziklát. A szikla egy dolomitrög, ami az Ördög-árok Lipótmezei szakasza fölé emelkedik, 242 méter magas falszerű, meredek lejtővel.. Nevét a terület egykori tulajdonosától kapta. Majdnem velünk szemben látszott már a Tündér szikla, a következő állomásunk. Akik még nem jártak erre, kicsit megijedtek, hogy át kell majd mennünk a városon, de megnyugtattam a csapatot, hogy nem lesz vészes, hamar túl leszünk rajta. Tényleg gyorsan ment. Le a lépcsőkön, föl az utcákon, utána újra le a lépcsőn és a Kurucles utca végén el is értük az erdőt. A Ferenc-halom rövid erdei része után kereszteztük a Budakeszi utat és végre elértük a János-hegy alját. Nem volt túl meredek az út, de mégis lassan haladtunk, mert már egy kicsit elfáradt a csapat. Terveim szerint még egy ideig a Z jelzést követve, a Normafa felől vettük volna célba Budapest legmagasabb pontját. Mivel egy kicsit elcsúsztunk az idővel, a Tündér-sziklát kihagyva, a libegő alatt indultunk föl a hegyre. A Tündérhegyi utat elérve, jobbra a Z háromszög jelzésre tértünk (az én térképemen nem is szerepel ilyen, ezen a helyen). Azt gondoltam, hogy ha háromszög, akkor valamilyen csúcsra vezet. Mivel a környéken nincs másik, akkor ez biztosan a János-hegy lesz. Eleinte gyanúsan lefele vitt minket, de utána jött a „várva-várt” emelkedő. Hosszan, szerpentinezve, lassan baktattunk a nagy hóban, de már a megfelelő irányba. A Libegő fölső állomásának a magasságában úgy tűnt, mintha elértük volna a mesebeli üveghegyet. Mindent 1cm vastagon beborított a jég. Valószínűleg ónos eső eshetett a napokban. A szikrázó napsütésben fantasztikus látványt nyújtottak a jég borította fák. Láttam már hasonlót, de ilyen ragyogást még sosem. Még egy kis emelkedés, és már meg is érkeztünk a 100 éves Erzsébet-kilátóhoz. A kilátótorony építése előtt az 527m magas hegytetőn egy alacsony, fából készült emelvény állt, amit 1908-ban bontottak le. Ez év tavaszán indult be az építkezés. Az építkezéshez haraszti és borosjenői mészkövet használtak fel. A felépült kilátótornyot 1910. szeptember 8-án adták át a közönségnek, és Erzsébet Királynéről nevezték el, aki 1882-ben járt a hegyen. A vastag jég és az igen erős szél ellenére természetesen mind a hatan fölmentünk a 23,5m magas toronyba, a 100 lépcsőn. Túl sokat nem tudtunk odafönt tölteni, annyira marta arcunkat a hideg szél. Az alsó szinten még elfogyasztottuk maradék elemózsiánkat és a mostanra teljesen kihűlt teánkat. Mind egyet értettünk, abban, hogy már csak ezért a látványért megérte egész nap gyalogolnunk. -Megérte a fáradtságot! Lefele, a P jelzésen szerpentinezve, úgy döntöttünk, hogy a Nagy-Hárs-Hegyen lévő Kaán Károly kilátót kihagyjuk. A csodát már láttuk és hamarosan be is sötétedik – így érveltünk. Szépjuhásznétól vagy a hegyet megkerülve sétálunk, vagy ha éppen jön egy vonat, akkor azzal megyünk le autóinkhoz. A fagyos idő és a hó miatt késtek a vonatok, úgyhogy pont elcsíptünk egyet. A vonaton kellemes meleg volt a fatüzelésű kályhának köszönhetően. 20 perc alatt zötyögtünk le a hegyről, át az alagúton és a vége felé a kis hídon. -„Hűvösvölgy, végállomás!”- Ez is egy élmény volt. Az autóban már csak a szép dolgokra emlékeztünk, és egyhangúan mondtuk, hogy visszajövünk tavasszal és akkor a Hárs-hegy sem marad majd ki. Ez még 4km lett volna, 250m szintemelkedéssel. Amit bejártunk, az 16,5 km volt kb. 700m emelkedéssel. Ezt a nem túl könnyű, de látnivalókban bővelkedő útvonalat szívből ajánlom mindenkinek, bármilyen évszakban.